Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke nyílt levele Novák Katalinnak, a Fidesz új alelnökének

2017. november 12. 15:55 - hajdunorablogja

Gratulálok, itt az első házi feladat!

 

Engedje meg, hogy ezúton gratuláljak Önnek, hogy bár személyével nem lett több női politikus a Fidesz elnökségében, de mégiscsak nőt választott meg pártja Pelczné Gál Ildikó helyére. A Fidesz nőket érintő problémákat és kihívásokat illető érzékenységét ismerve az Ön szerepe nem könnyű, felelőssége annál nagyobb. Nem csak az a döntő ugyanis, hogy egy nő került megválasztásra az alelnöki posztra, hanem az sem mindegy milyen párt alelnökévé választották. Ön is tisztában lehet azzal, hogy pártja egyike Európa legmacsóbb pártjainak, tapasztalata van arról, hogy milyen női politikusnak lenni egy olyan kormányban, amelynek feje a kormánytagok nemi arányát tekintve nem bízik a nőkben

 

novak.jpg

 

Nehéz dolga lesz pártjában, de megkönnyítve vállalásait, ezúton felsorolnánk azt a Top10+1-t, amelya  magyar társadalom 52 százalékát kitevő nőket negatívan érintő intézkedését, valamint támogatási politikákat és mulasztásokat, amelyek azonnali cselekvést kívánnak, amelyek megoldása olyan sürgető, mint egy kedden feladott szerdára leadandó házi feladat teljesítése:

 

1. Mintha csak nevében lenne „családbarát kormány”, hiszen a lassan nyolcadik éve kormányzók teljesen figyelmen kívül hagyják, hogy gyermekek százezrei élnek szegénységben. Az érintett szegény családok a családi pótlék emelését hírből sem ismerik és nézniük kell, hogy Önök a jobb módú családokat támogatják családi adókedvezménnyel és a CSOK-kal. Anyák, apák és gyermekek százezrei élnek már mélyszegénységben, Önnek van hangja ez ellen felszólalni, van lehetősége fellépni a változtatásért. 

 

2. A Fidesz-KDNP kormány nem lép a nők elleni erőszak visszaszorítása érdekében sem, a kormánypártiak nem támogatják az Isztambuli Egyezmény ratifikálását, amelyet három éve írt alá a kormány. Mindeközben Magyarországon hetente meghal egy nő családon belüli bántalmazásban, az Ön párttársai viszont elfordítják a fejüket ahelyett, hogy segítséget nyújtanának az erőszak áldozatainak.

 

3. Jelenleg kétféle család van ma Magyarországon: az, amelyet a kormány családnak ismer el és az, amit kirekeszt. Számos támogatást ugyanis csak azok vehetnek igénybe, akik házasok. A kormány folyamatosan hangsúlyozza, hogy számára a család=apa+anya+gyerek. Azaz sem az azonos neműek, sem az elváltak, gyereküket egyedül nevelők és még a gyermektelen párok sem lehetnek családok. Nem hiszem, nem hihetem, hogy Ön egyetért ezzel, hogy ne gondolná azt, ezen most kell változtatni!

 

4. Nem lehet eléggé hangsúlyozni: hazánkban pont annyi női kormánytag van, mint Szaúd-Arábiában. Ez méltatlan, Ön ezt saját bőrén is érezheti.

 

5. A kormány időről időre támogat olyan kirekesztő, gyűlöletkeltő szervezeteket, amelyek nemcsak, hogy egy középkori világfelfogást sugallnak, de le is nézik és kirekesztik a nőket (lásd Családok Budapesti Világtalálkozója). 

 

6. Hasson fideszes politikustársaira, akiknek egyik kedvelt foglalatossága, hogy megmondják, mikor érzi magát boldognak egy nő. Ők ugyanis azt hiszik, hogy tudják hány szülés után teljes a nőiség, mi is az a princípium. Szerintem ez sokkal inkább ránk, nőkre tartozik.

 

7. Örömteli, hogy a kormány kezdeményezte az anyák diákhitelének elengedését. De a férfiakéval mi lesz, ők továbbra is köhögjék a hitelt évekig? 

 

8. Évek óta mulasztásban vétkes az a kormány, amely nem tesz semmit a nők és férfiak közötti bérkülönbség csökkentéséért. Pedig ez egy égető probléma, ma hazánkban átlagosan 14 százalékkal keresnek kevesebbet a nők a férfiaknál. 

 

9. Azok az emberek, főleg nők, akik otthon ápolják társukat, szüleiket vagy gyermekeiket megalázóan kevés segítséget kapnak. Nem becsülik őket, nem kapnak elég pénzt, és sokszor mindenüket fel kell adniuk. 

 

10. A fogamzásgátlás korszerű módszereit a kormány nem támogatja, egyedüli uniós tagállamként csak nálunk nem lehet vény nélkül szerezni esemény utáni tablettát, nincs TB-támogatás semmilyen fogamzásgátló eszközt illetően. Az abortusz egy szörnyű kín mindenkinek, de Magyarországon nemcsak megalázó körülmények között kerül erre sor, hanem az állam lemondott arról, hogy a nőket érintő kockázatok és nem kívánt következmények minimalizálódjanak a fogamzásgátlóhoz való hozzáférés korosztályos szélesítése révén.

 

11 10.+1 Önök genderháborúról beszélnek, az Önökhöz közel álló jogmagyarázók még az Isztambuli Egyezményt is genderfegyvernek tekintik, nem pedig megoldásnak a nők elleni erőszak visszaszorítása érdekében. Tisztítsák meg nyelvüket és világukat ettől az ideológiai szótártól! Önnek tudnia kell, hogy a nők kizsákmányolásának visszaszorítása, helyzetüknek javítása, a béregyenlőség kérdése nem Soros-bérenc igények, hanem egy nőhöz is méltó élet feltételei

 

 

Láthatja Ön is, van feladat, kihívás és azonnali cselekvést igénylő probléma bőven. Bízom abban, hogy alelnöksége fordulatot hoz nemcsak pártjában, hanem a nőket másodrendű embernek tituláló kormányzaton belül is. Ehhez kívánok erőt és kíván minden nő, akinek hangját nem akarja meghallani a kormány! 

Budapest, 2017. november 12.

 

Hajdu Nóra

az Együtt alelnöke

40 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hajdunora.blog.hu/api/trackback/id/tr2713245781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sZulamith 2017.11.12. 17:18:36

Nekem nagyon feltünő az "Ön" megszólítás, nagyon idegen, hiszen majdnem egyidősek. Szerintem nem kizáró ok a tegezésre az, hogy más-más pártot képviselnek. Különben az Együtt párttal szimpatizálok:)

Andy73 2017.11.12. 17:33:18

A levélíró hölgy fordítva ül a lovon. Úgy képzeli, hogy (jó esetben) 1 %-os párt képviselőjeként ő írhatja elő (adhat házi feladatot) a kétharmaddal megválasztott kormánypárt államtitkárának.
Ha meg akarja valósítani a programját, akkor adott a feladat: nyerje meg a pártjával együtt jövőre a választást, és akkor meglesz erre a lehetősége.
Ja, hogy a magyar választók nem az ő liberális világképére és programjára szavaznak, és vele ellentétben nem tekintik az azonos neműeket családnak (amely a levélíró felsorolásában az első helyen áll, még akkor is, ha nem emeli ki vastag betűkkel)?
Ezt hívják demokráciának. A szavazókra, népre, társadalomra nem lehet rákényeríteni olyan világképet és családmodellt (illetve bármit), amilyet ők nem választanak. Legalábbis tartósan nem, legfeljebb a következő parlamenti választásig.

6.Lenin 2017.11.12. 17:47:33

A magánélet nem szent?

Nem szólhat be a kormány, hogy a hálószobámban kivel fekszem le, miért, és ott mit is csinálunk. Nagyon helyesen.
Abba, hogy verem az asszonyt, miért akar(hatna)? Pláne, ha ő ezért rajong is, sőt néha követeli is amikor szado-mazot játszunk. Igaz, néha a konyhában is, de köze? Utána meg csak úgy, megszokásból, ahhoz miért?

Merlot 2017.11.12. 17:57:40

@Andy73:
Kedves Andy! Örülünk, hogy a Fidesz kongresszusának tiszteletére kibújtál Orbán seggéből a komment megírásának idejére.

VaradiJanos 2017.11.12. 18:08:48

@Merlot: ki is verted erre az együttes nőszerűségre vagy maradsz bucifejbalázsnál?

MACISAJT 2017.11.12. 18:19:32

" kirekesztő, gyűlöletkeltő szervezeteket, amelyek nemcsak, hogy egy középkori világfelfogást sugallnak, de le is nézik és kirekesztik a nőket (lásd Családok Budapesti Világtalálkozója). "

Világos. Azonnal beugrott a "Globális Liberálisok" két pontja amely így hangzik:

Első pont:
NEKÜNK, liberálisoknak mindent szabad. Szabad országokat bombázni,országokat lerohanni, szabad náci mintára külföldön koncentrációs táborokat fenntartani, szabad célzott likvidálásokkal gyilkolászni, szabad kínvallatni, szabad országokat lehallgatni,nemtetsző politikai vezetőségüket eltávolíttatni, államcsínyeket végrehajtani, választott politikusok helyére IMF funkcionáriusokat beültetni, szabad világgazdasági válságokat okozni és fenntartani, szabad bankóprést alkalmazni...gyakorlatilag nincs olyan ami NEKÜNK ne volna szabad.

Második pont:
Hogy NEKTEK mi szabad, azt majd MI, liberálisok megmondjuk.
Ahogy azt is mi mondjuk meg hogy ki a művész, író, alkotó,tudós. És ki nem az.
Azt is megmondjuk hogy ki az antiszemita, fasiszta, náci, magyarkodó, nacionalista, kirekesztő, gyűlöletkeltő.
MI majd ugyanis mindig mindenről MINDENT megmondunk.
Azt is megmondjuk hogy kit kell megbüntetni, száműzni,megbuktatni, kiéheztetni, embargó alá vonni.
Mindezt persze a "liberálizmus" nevében.

U.I. Egyébként a WCF hivatalos honlapján azt írja, hogy a Magyarország élen jár Európában a természetes családok támogatásában. Üdvözlik Magyarország Alaptörvényét , amely a házasságot férfiak és nők között határozza meg.
A melegházasságot nem teszi lehetővé és elismeri hogy a magzatnak is jogai vannak, még ha Magyarországon jogszerű is az abortusz.

Csupa rémség egy liberálfasiszta fülnek, nem?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.12. 18:20:34

Ez van, a legtöbb nő nem feminista és nem liberális. Tessék beletörődni.

vaffanculo 2017.11.12. 18:28:34

@Andy73: "Ezt hívják demokráciának" Arra gondolsz, ami nálunk van? Mert sztem ez nem az :)

vaffanculo 2017.11.12. 18:30:49

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Na, ebben tök igazad van. Tudod, hogy ritkán írok ilyent :). Az a fájó, hogy Hajdú Nórának is sok tekintetben igaza van.

Jakab.gipsz 2017.11.12. 18:31:13

Férfiak és nők "egyenrangúan felelősök" a következő nemzedék felneveléséért.

Nem pedig egyenjogúan, kis kanállal méricskélve!

Nincs jogotok semmiféle jogotok nincs, másokat kioktatni, libbancsok! Európa kultúráját nem ti találtátok ki, és ne akarjátok megváltoztatni.

Tisztességes Természettudomány 2017.11.12. 18:32:10

Már azt hittem, hogy valami női dolog következik, ehhez képest csak egy ingerküszöb alatti párt feministája tolta az arcunkba minden gőgjét. A legszebb az, amikor a búcsúzkodásban olyan nők nevében beszél, akik a létezéséről sem tudnak. de ha tudnának, akkor se igényelnék, hogy egy ilyen retorikájú hölgy képviselje őket.

lako84 2017.11.12. 18:34:36

Csal gratulálni tudok annak, aki a rendkívül szimpatikus "házi feladat"-ot, mint kifejezést kitalálta ebbe a nyílt levélbe. Sikerült kellően kontraproduktívvá varázsolni a "művet". Az ember nem tudja eldönteni, hogy a Juhász meg a Berkecz csak idiótát vesz-e fel a törpe pártba, vagy ha valaki - esetleg - értelmes, annak is inkább fogják a kezét, hogy többé ne legyen az. Minden elismerésem, jó úton halad a párt a süllyesztő felé.

ulpius66 2017.11.12. 19:41:42

Hajdú Nórát a Parlamentbe!

Sőt! Hajdú Nórát a kormányba!

Még sőtebb! Hajdú Nóra for pesident!
(vagy valami ilyesmi..... az esze mán megvan hozzá!)

DFK 2017.11.12. 19:43:54

Hát az aggresszív kismalac posztolt egyet...
Néhány megjegyzés:
Igen, helyes, hogy nem a megélhetési gyerekgyártókat támogatják.
Az, hogy egy politikus nő, magában még nem érték. Pl Göncz hazaáruló Kinga, Horváth széf Ágnes.
A konzervatívoknak is joguk van a saját családfogalmukhoz, nemcsak a libsiknek. Igen, nekünk a család apa-anya-gyerek, szerencsétlenebb helyzetben valamelyik szülő nélkül. És nem csillámfaszpóni-tölgyfa-kutya.
Az isztambuli egyezmény meg arról szól, hogy csak a férfi lehet a bűnös és büntetendő.

Egyébként mi az az Együtt és ki az a Hajdú Nóra?

vergyula 2017.11.12. 20:34:34

@DFK: "Egyébként mi az az Együtt és ki az a Hajdú Nóra?" Véleménye bárkinek lehet. Van, aki blogokban publikál, hogy a véleményét kifejtse, van aki meg kommentel. És akad, aki szimplán ignorál.

A 3-as ponthoz: Talán ideje lenne túllépni a "Mi a család definíciója?" c. végtelen vitán. A kormánynak a rászorulókat kéne támogatnia......és már jöhet is egy újabb végtelen vita a "rászoruló" meghatározásáról. Azért ehhez van néhány támpont: árva gyerek, egyedülálló szülő, munkáját korosan, de még bőven a nyugdíj előtt elvesztő átlagember, hátrányos helyzetű (ajjaj, újabb vita) bárki.

A 4-es ponthoz: a kötelező női kvóta egy ökörség. Minden posztra a lehető legalkalmasabb embert kell helyezni, nemtől függetlenül. Nyilván ha ez a poszt mondjuk a "Női jogok kormánybiztosa", akkor jó eséllyel egy hölgy lesz rá a legalkalmasabb.

A 6-os ponthoz: na igen, valószínűleg egy nő tudja igazán megmondani, hogy mikor/mitől is érzi magát boldognak.

A 10-es ponthoz: MERT FOGY A MAGYAR! Muszáj szaporítani a népet, mindenféle egészségügyi humbuggal nem kell foglalkozni. Nem számít, hogy egy nem kívánt gyermek eleve hátránnyal indul, hogy milyen eséllyel lesz normális élete, lesz-e belőle értékes ember, hogy a születése esetleg nem egy boldog "család"-ot fog eredményezni. Elég, ha stimmel a leltár.

Cycmen 2017.11.12. 20:34:41

Szerintem a következő házi feladatot küldje az Egyesült Államok alelnökének! Azzal is egyforma rangban vannak!
A levele pedig hemzseg a femináci sztereotípiáktól, ami úgy ahogy van agyrém.

berne 2017.11.12. 20:43:09

Az Együtt az vajon mi?

hansoloo 2017.11.12. 21:07:34

Az 1% alatti támogatottságú mikropárt alelnöke házi feladatot ad a kormányzó pártnak. Mindezt természetesen - jó liberális módjára - kioktató, lekezelő stílusban, tele csúsztatásokkal, hazugságokkal... Kiváló kommunikáció, kiváló antré.
Gyönyörű példája ez annak, miért is tart ma ott a hazai liberális elit, ahol.

ulpius66 2017.11.12. 21:11:18

@lako84: "Minden elismerésem, jó úton halad a párt a süllyesztő felé."

Figyusz!

Milyen süllyesztőről beszélsz?

Az Együtt "támogatottsága a mérhetetlen és 0,0% között van az összes közvélemény-kutatónál!
Innen mán nincs hova süllyednie!!!!! (ha csak át nem megy negatív támogatottságba....)

Ez egy "operett párt" amit csak a ballibsi média tart életben!
A Füves Juhász, meg a Fika Matyi, Berkecz meg a Hajdú Nóra... ennyi a "párt" ezek annyira kevesek, mint molyfing a százas lisztben!

mh1973 2017.11.12. 21:17:52

@VaradiJanos: tipikus alulművelt fitydroid vagy, eszed semmi, hited annál több.

mh1973 2017.11.12. 21:23:21

@DFK: akkor te már nem vagy konzerv, mert a suttyó pártod szerint csak egyfajta család létezik. A csóró népségnek meg mindegy, 25-ért is ugyanúgy potyogtatnak, mintha 32-t kapnának. Megjegyzem ezzel a problémával nem is foglalkoznak, flórit azóta is tömik és nem létező soros tervvel baszkódnak miközben évi 50e kisebbségi pottyan az országba.

ulpius66 2017.11.12. 21:34:20

"JUHÁSZ PÉTERÉK ÚGY ÉRZIK KÉSZEK LEVÁLTANI A FIDESZ-KDNP-T

A miniszterelnök mai még maradibb és még bezárkózóbb beszédében ismét bebizonyította, hogy fél a modern, szabad és fejlődő világtól és fogalma sincs mitől lesznek Magyarország polgárai boldogabbak, sikeresebbek a mindennapok során. Ezért is kell 2018-ban leváltani a Fidesz-rezsimet, ezért kész az együttműködésre az Együtt és a Párbeszéd - mondta Juhász.
Hozzátette, bár Orbán Viktornak mára fogalma sincs mitől lesznek Magyarország polgárai boldogabbak, sikeresebbek a mindennapok során, “szerencsére” az Együttnek valamint töretlenül bízva az összellenzéki koalíció reményében a többi ellenzéki pártnak van, ők megértik az embereket."

Én bírom a vicceket!

VaradiJanos 2017.11.12. 21:34:24

@mh1973: oh, kiskukac, szarok én a fideszre, orbán fő érdeme is csak az, hogy a parazita-fajtádat újra és újra visszanyomja az iszapba ahová valók vagytok

gaston 2017.11.12. 23:57:33

Huhh...ez a demagóg szöveg.... Csodálkozik valaki, hogy ezt az Együttes nevű formációt nem tudja mérni a politikai barométer? Kedvencem a 7. pont... azon jót nevettem. Szóval elengedték a hitelt a nők.esetében, de a szemetek a férfiakra nem.gondoltak!!?? :-)))) Most akkor mindenki hátrányos helyzetű emiatt a csúnya kormány miatt!

gaston 2017.11.13. 00:00:20

@ulpius66: :-)))) Vicc, hogy A NÉPSZERŰ ÉS KÖZISMERT Hajdu Nóri osztja az észt!!! :-))))))

n3spr3ss0 2017.11.13. 05:46:01

Ennek a nőnek akár kínaiul is írhatott volna, egyik fülén be, a másikon ki.

n3spr3ss0 2017.11.13. 05:47:04

@hansoloo: Ezek tények ,nem csúsztatások.beeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee

Kampfer 2017.11.13. 06:48:45

"Gratulálok, itt az első házi feladat!"

Neeem, 'kedves' Hajdú Nóra, tévedni tetszik! Házifeladat itt önnek van. Mindjárt kezdheti is azzal, hogy egyáltalán mérhetővé, észrevehetővé kellene tenni azt a politikai gittegyletet, aminek a tagja és amit leginkább a juhász és az ostoba tevékenysége jellemez. Azt hiszem, ez elég komoly teendőket jelent majd a következő hetekre!

"...de megkönnyítve vállalásait, ezúton felsorolnánk azt a Top10+1-t, amelya magyar társadalom 52 százalékát kitevő nőket negatívan érintő intézkedését, valamint támogatási politikákat és mulasztásokat, amelyek azonnali cselekvést kívánnak..."

Poénos is lehetne, de nem az. Milyen alapon osztogat ön 'házi feladatot'? Kit képvisel??? Milyen politikai felhatalmazás alapján? Kegyelemkenyéren van szánalmas képviseletük a parlamentben, mégis úgy ír, mintha komoly tényezők volnának és a bölcsek kövét birtokolnák. Szánalmas...

1.: "Mintha csak nevében lenne „családbarát kormány”, hiszen a lassan nyolcadik éve kormányzók teljesen figyelmen kívül hagyják, hogy gyermekek százezrei élnek szegénységben. Az érintett szegény családok a családi pótlék emelését hírből sem ismerik..."

És az a százezer miért éhezik? Nem kap az óvodában, iskolában? Ja, de. Esetleg otthon? Hááát, ez már a szülő felelőssége legyen! Miért csak az állam felelősségét ismeri ön és a szülőét miért nem? Családi pótlék? Zseniális... A semmire fizessen az állam a gyerek után? ADÓKEDVEZMÉNY! Ami MUNKÁRA ösztönöz, azt támogatja! És nem a 'tenyésztést', amit a szadesz művelt húsz évig a cigányokkal!

2.: "A Fidesz-KDNP kormány nem lép a nők elleni erőszak visszaszorítása érdekében sem, a kormánypártiak nem támogatják az Isztambuli Egyezmény ratifikálását, amelyet három éve írt alá a kormány. Mindeközben Magyarországon hetente meghal egy nő családon belüli bántalmazásban..."

A férfiak elleni erőszak miért kevésbé fontos? Az kevésbé káros, kevésbé büntetendő? Hol van ebben a kérdésben a gyakran hangoztatott 'egyenlőség'?

3.: "Jelenleg kétféle család van ma Magyarországon: az, amelyet a kormány családnak ismer el és az, amit kirekeszt. Számos támogatást ugyanis csak azok vehetnek igénybe, akik házasok. A kormány folyamatosan hangsúlyozza, hogy számára a család=apa+anya+gyerek."

Mi ezzel a baj? Az állam meghatározhatja, hogy a társadalom és az állam számára mely családmodell a kívánatos, melyeket kívánja jogi, anyagi eszközökkel is támogatni. Jól írta, a család az apa+anya+gyerek(ek). Ahogy évezredek óta működött. Az, hogy ez néhány deviáns széllibbantnak nem tetszik, nem ok arra, hogy lemásoljunk teljesen értelmetlen és beteg téveszmék beteg megvalósításait és elfogadjunk normalitásnak beteg devianciákat.

4.: "Nem lehet eléggé hangsúlyozni: hazánkban pont annyi női kormánytag van, mint Szaúd-Arábiában. Ez méltatlan, Ön ezt saját bőrén is érezheti."

Az alkalmasság és a támogatottság döntsön, ne a 'nem'! Ön sem azért nem miniszter, mert nő, hanem mert a kutyát se érdekli, amit a pártja mond.

5.: "A kormány időről időre támogat olyan kirekesztő, gyűlöletkeltő szervezeteket, amelyek nemcsak, hogy egy középkori világfelfogást sugallnak, de le is nézik és kirekesztik a nőket (lásd Családok Budapesti Világtalálkozója). "

Talán ön szerint gyűlöletkeltőek, mások szerint normálisak. Más értékrend, más gondolat. Ennyi.

6.: "Hasson fideszes politikustársaira, akiknek egyik kedvelt foglalatossága, hogy megmondják, mikor érzi magát boldognak egy nő. Ők ugyanis azt hiszik, hogy tudják hány szülés után teljes a nőiség, mi is az a princípium..."

Miért ne gondolhatnák, hihetnék így? Nem előírták, támogatták ezt a gondolatot. Tudja értelmezni a különbséget??? Vagy mégsem?

7.: "Örömteli, hogy a kormány kezdeményezte az anyák diákhitelének elengedését. De a férfiakéval mi lesz, ők továbbra is köhögjék a hitelt évekig?"

Jó kérdés. Egyelőre már a meghozott intézkedés is kellően pozitív. Talán lehetőség kérdése...

8.: "Évek óta mulasztásban vétkes az a kormány, amely nem tesz semmit a nők és férfiak közötti bérkülönbség csökkentéséért."

Hazugság a bérkülönbség duma! A bér alku tárgya. Vezetői munkaköröket érintő jelenség. A nagy többség BESOROLÁSOK szerint bérezett, nem szerinti megkülönböztetés nélkül. Ha egy nő nem tud kialkudni magasabb bért az adott helyen, váltson. Vagy alkudjon ügyesebben! Nem politikai kérdés! Ennyi.

9.: "Azok az emberek, főleg nők, akik otthon ápolják társukat, szüleiket vagy gyermekeiket megalázóan kevés segítséget kapnak."

No ennek a kérdésnek van értelme. Jó felvetés!

10.: "A fogamzásgátlás korszerű módszereit a kormány nem támogatja, egyedüli uniós tagállamként csak nálunk nem lehet vény nélkül szerezni esemény utáni tablettát..."

Lehet értelme a felvetésnek, szakmai és társadalmi alapon. Szerintem ne politikai alapon vitázzanak erről!

11.: "Önök genderháborúról beszélnek..."

És van is igazság ebben a gondolatban. Mert mintha már az folyna. Mintha a deviancia lenne a normalitás és a követendő.

Jó hír, hogy fél év múlva kiderül, mennyien gondolják úgy, ahogy ön!

Kampfer 2017.11.13. 06:56:44

@sZulamith: Totál mindegy. Ha nyílt levél, akkor érthető a magázódás. Az elfogadott magyar normák, szokás szerint is ez a kulturált módja.

"Szerintem nem kizáró ok a tegezésre az, hogy más-más pártot képviselnek."

Ez korrekt. Azonban az elfogadott stratégia mégis a támogatottság alapján dől el. Ezt pedig szavazatokban és képviselőkben mérik.

"Különben az Együtt párttal szimpatizálok:)"

Ez a te döntésed, a te dolgod. Sokan pedig nagyon nem. Ugyanúgy millióan mások pedig mással szimpatizálnak, mást és máshogy szeretnének. Nagyon jó módszer a szavazás arra, hogy kiderüljön, mely irányt mennyien támogatják. Jövőre ismét kiderülhet.
Üdv: Kamp.

Kampfer 2017.11.13. 07:00:05

@ulpius66: Jövőre kiderülhet, lehet majd próbálkozni. Csak megjegyzem: szerintem már a 'Hajdu Nórát a parlamentbe' projekt is elég magas lépcső lesz! Szerintem...
Kamp.

VaradiJanos 2017.11.13. 07:49:59

@n3spr3ss0: teljessen igazad van barátom elvtájsam, ez a fideSSes nö tok hüje és arogáns hogy nem azonal áll neki a házifeladatnak amit az 52százalék által felkért söt egyenesen dunajegén kikiáltot hajdu nora adot neki. Büdös diktatorina ez is mint a csuti csüngöhasú

gigabursch 2017.11.13. 09:00:46

Végül is a kisegér is örül, ha megdughatja az elefántot...
... csak el is kell odáig jutni.

Na, ettől olyan messze van az Együtt mint a Magellán-szorostól a Magellán-köd.

röf 2017.11.13. 09:03:27

"Magyarországon hetente meghal egy nő családon belüli bántalmazásban...."
Ezt egyrészt nem hiszem el, másrészt hogy jön ez ide?

Kolompár Deszpászító 2017.11.13. 09:24:36

Hajdu Nórát nem igazán tudnám elképzelni politikusként, inkább egy hardcore pornóban: szürke kis könyvtáros nő rendezgeti a könyveket egyedül, amikor 3 nagyfarkú afroamerikai úriember elkapja, jól megszopatja, aztán megkötözve több menetben keményen megdugja, és az arcára verik, ő pedig végre kielégülve, arcán spermával belevigyorog a kamerába.

high up! 2017.11.13. 09:30:11

Mégis mit vár az ember legújabb fidióta maffia tagtól? Az illibbant Orbaneszku maffia szervezetbe csak az tud bejutni aki mindenhez segghülye és határtalan bünözői hajlama van. A fideSS ugyanis az aljanépeknek muzsikál. Na hány sajttájt kell várni, mire ez is betanított majomként fogja felmondani:

külső támadások
Soros
migránsok
Elmúttnyócév

FOLYTASSUK!

2017.11.13. 12:59:16

@Kolompár Deszpászító: ez igen, öcsém, egy ilyen tiszta hímsoviniszta szöveg bebüfögése a nők hátrányosabb helyzetét taglaló bejegyzés alá már önmagában igazolja a poszt megírásának jogosságát

tisztviselőként dolgozó arcszörzet szakállamtitkár 2017.11.13. 14:07:36

A libbantak miert nem oldottak meg ezeket a maguk 8 eve alatt ?
Az mszp-nek meg, 40 eve volt ezekre es semmit sem tettek.
De persze a nemzeti kormanytol azt kovetelik, hogy 7-8 ev alatt hozzak helyre az 50 evnyi elmaradast.

Andy73 2017.11.14. 10:20:48

@Merlot:

Kedves Hajdu Nóra, kedves Merlot!

Gratulálok a színvonalas kommenthez!

Gratulálok, itt az első házi feladat!

Szerezzenek egy moderátort, aki nem tűri meg a hasonló hangnemet a pártjában és a szimpatizánsai körében. Vagy ha valóban ez a véleményük és ilyen alpári a stílusuk - napok óta fenn hagyták a blogon ezt a trágár komment - , ne csodálkozzon, hogy a pártjának támogatottsága alig mérhető.
A magyar szavazók ennél szerencsére sokkal kulturáltabbak.

Kolompár Deszpászító 2017.11.14. 13:37:47

Dugnám Hajdu Nórát. Szép szopós szája van, jól nézne ki a farkamat mélytorokra kapva. Csak a szemüveget le kellene vennie, mert csupa sperma lesz, aztán ha nem törli le, akkor elesik, mert nem lát gecis lencséken át.

Kolompár Deszpászító 2018.04.17. 09:27:53

Az 1% alatti eredmény fényében a korábbinál is aktuálisabb a kommentem: "Hajdu Nórát nem igazán tudnám elképzelni politikusként, inkább egy hardcore pornóban: szürke kis könyvtáros nő rendezgeti a könyveket egyedül, amikor 3 nagyfarkú afroamerikai úriember elkapja, jól megszopatja, aztán megkötözve több menetben keményen megdugja, és az arcára verik, ő pedig végre kielégülve, arcán spermával belevigyorog a kamerába."
süti beállítások módosítása