A magyar közvélemény megdöbbentő közönnyel vette tudomásul a kormány úgynevezett terrorellenes törvénycsomagjának eredeti, 2016 januári tervezetét és annak útját a mostani parlamenti elfogadásig.  Pedig a januári tervezet többet elmond a Fidesz és személyesen Orbán Viktor államfelfogásáról, a jogállamisághoz való viszonyáról és hatalomgyakorlási kívánságlistájáról, mint a vezércikkek, blogok, facebook-bejegyzések évek óta megjelenő sora.

A törvénycsomag létrejöttének folyamatában az egyes miniszterek rivalizálása továbbá a kormány és az ellenzéki frakciók között hónapokon át zajló kötélhúzás ködbe burkolta az egész terrorellenes felbuzdulás lényegét: a bizonyíthatóan naponta mind autoriterebb gondolkodású Orbán újabb felhatalmazásokat kap a szabadságjogok további korlátozására. Hogy milyen valódi szándékok vezették a miniszterelnököt jól mutatja a törvénycsomag tartalmának alakulása az idő előrehaladtával; csak a Fidesz elvesztett kétharmada és nem az európai politikai kultúra szabályai akadályozták  meg, hogy a fideszes törvénygyár a szokásos érdemi vita nélküli döntést erőltessen az országra.

Orbán rezsimjének egyre jobban megmutatkozó jellemvonása a nyilvánosság elzárása lehetőleg minden a kormányzásra vonatkozó információtól, és a transzparens, ezért elszámoltatható kormányzás tagadása - pedig ez minden demokratikus rendszer alfája és ómegája. Nyilvánvaló az Orbán rezsim rettegése a nyilvánosságtól, az elszámoltathatóságtól. Csak a legutóbbi időből: a Matolcsy-féle alapítványi ámokfutás ("közpénz jellegét elvesztő közpénz") tanúsítja, hogy erre a kormányzati rettegésre minden ok megvan.

Ez a kormányzati működés, a közpénzek ellopásáról szóló rutinszerű napi beszámolókkal, a korrupt kormányzás mind elképesztőbb eseteivel szállítják a bizonyítékot, hogy Orbán és rezsimje semmiféle közbizalomra nem méltó. Jogos ugyanis a gyanú, hogy az úgynevezett terrorizmus elleni törvénycsomagot az autoriter jelleg erősítésére, az átláthatatlanság fokozására, a jogállam további felszámolására kívánják felhasználni. Semmiképp sem bízható tehát ennek a kormánynak a belátására, hogy példátlan felhatalmazást kapjon gyakorlatilag a rendkívüli állapot bevezetésére.

És akkor most a lényegről: Orbán fejében tehát nem a terrorizmus elleni harc miatt van szükség az önkényét megalapozó törvényekre. Ha valóban az ország terroristáktól való megvédésének szándéka vezetné, akkor azonnal újra kellene gondolnia a külpolitikáját. A nemzetközi terrorizmus ellen ugyanis csak nemzetközi összefogással lehet védekezni - ez olyan egyszerű, mint a faék.

Edward Snowden óta tudjuk például, hogy a terrorizmus elleni harc egyik, ha nem a legfontosabb eszköze az  amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és csatolt, szövetséges részeinek elektronikus felderítő munkája. Ez lehet, hogy sokaknak nem tetszik - nekem sem - de ma ez a világ leghatékonyabb terrorelhárító tevékenysége. Számos bizonyíték van arra, hogy az NSA csak az elmúlt években hány terrortámadást akadályozott meg, ha valamennyit nem is tudta.

Itt van a döntő pont: a legfontosabb szövetségeseivel, köztük az Egyesült Államokkal immár hagyományosan rossz viszonyt fenntartó rezsim "hagyományainak" megfelelően a terror ellen is "nemzeti" védekezést akar a szövetségesekkel való együttműködés helyett. Nemzeti Dohánybolt, Nemzeti Kereskedőház, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Nemzeti Terrorvédelem.

Ennek a terrorvédelemnek a hatékonyságát mutatja, hogy a brüsszeli merényletek elkövetői az ősszel többször is megfordultak Magyarországon, gyakorlatilag ki-be jártak - a nemzeti terrorvédelem nagyobb dicsőségére. Ezen a helyzeten pedig az sem változtatna, ha Orbán Viktornak sikerülne súlyosan korlátozni a polgári szabadságjogokat - ahogy eredeti tervezetében a mostaninál is jobban akarta.

Eközben a terrorizmus ellen valóban fellépni kívánó országok a nemzeti biztonsági szolgálatok közötti kooperáció új minőségét, ehhez pedig az egymás közötti bizalom erősítését kívánják. Ezen a ponton gondoljuk végig: egy a terrorizmus elleni védekezést nemzeti alapon erőltető kormány, amely szövetségi rendszerének geostratégiai riválisával, Oroszországgal törekszik privilegizált partneri viszonyra, milyen bizalomra, érdemi információcserére számíthat a szövetségi rendszerén belül? 

Magyarország szövetségesei mellett az ország polgárai is teljes joggal bizalmatlanok egy olyan miniszterelnökkel, aki a politikájával szembeni fellépésben példaképeihez, Putyinhoz és Erdoganhoz megtévesztésig hasonló érveléssel automatikusan "külső erők" aknamunkáját feltételezi. Ilyen ember kezébe az alapvető polgári szabadságjogok súlyos korlátozására senkinek nem lenne szabad felhatalmazást adnia. Azzal az országot semmiképp, csak magát és szűk klikkjét védheti meg. Valószínűleg ez volt a törvénycsomag valódi célja.