Orbán Viktor meghirdetett küszöbön álló álságos beavatkozása a brit népszavazási kampányba átlátszó kísérlet saját katasztrofális Európa-politikája következményeinek mérséklésére - elsősorban Magyarországon. 

Beavatkozása ugyanis nem a brit közvéleménynek szól, hanem - miként egész úgynevezett külpolitikáját - azt főként hazai fogyasztásra szánja. Orbán neve ugyanis Nagy-Britanniában valószínűleg semmit nem mond senkinek. Ha mégis valamit, akkor ő az a politikus, aki bratyizik az oroszokkal - ez különösen jól hangzik brit fülekben. Aki protekcionista gazdaságpolitikájával a brit multikat is (például Tesco) a nem működő európai belső piacra emlékezteti. És aki a legfontosabbként:  illiberalizmusával, nacionalista retorikájával mindannak pontosan az ellentétét képviseli, amire a brit társadalom liberális értékrendje épül.

Orbán kampányának abszurditását jól jellemzi két nem akármilyen befolyású lap, az Economist és a Financial Times eheti, a brit bennmaradást támogató vezércikke, amelyben mindkettő a szavazókat a világ, Európa és Nagy-Britannia liberális rendjének megőrzésére hívja fel. 

Orbán joggal fél attól, hogy meggondolatlan kvótanépszavazási ötlete kapcsán rajta marad az Európa-ellenesség bélyege, és a közelesen beinduló, átfogó európai reform-folyamatban kívül reked a tárgyalások fő áramán és képtelen lesz a magyar érdekek érvényesítésére. Külföldön most ezzel az amatőr ötlettel próbálja magáról mosni az euroszkepticizmus mind égetőbb bélyegét.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy a brit Brexit-hívők egyik fő érve a népszavazási kampányban a migráns-ellenesség, vagyis a Nagy-Britanniában élő és dolgozó magyarok ellen - is - irányuló hangulatkeltés. Ez méltó párja az Orbán által is szított magyarországi idegenellenességnek. És egyúttal újabb adalék Orbán kampányának hitelességéhez.