Orbán Viktornak az egyik szeme sír, a másik meg nevet. A sírós szem emiatt az osztrák ügy miatt van: a szomszédban valaki azért nyert az Orbánnal szellemi rokonságban álló párt jelöltjével szemben, mert – jól figyeljünk! – nagyon elkötelezett volt az osztrák európai uniós tagság fenntartása mellett. Brrrr!... A szélsőjobb szabadságpárti jelölt így most (még?) nem vehet irányt az Öxitre, amire sunyin célozgatott a 11 hónapos választási kampány során. Hofer nem tudja továbbá az osztrák hajót a visegrádi együttműködéshez kapcsolni – ez volt ugyanis egy másik meghirdetett külpolitikai célja.
Ja, és ne feledjük egy harmadik tételét sem: osztrák nemzet igazából nincs, csak német (nagynémet?) nemzet van. Valaki ezzel a 20. században, osztrák létére, már sok bajt hozott nemcsak a németekre, de az egész világra. Na, ennek a figurának szurkolt, nem is titkoltan Orbán, aki mint tudjuk biztos kézzel vezeti nemzetünk hajóját a valóban egyre hullámosabb európai vizeken. Viszont még nem hallottam Orbán Facebook bejegyzéséről, Van der Bellen és a demokrácia ausztriai győzelme felett érzett örömködésről, amit pedig Trump esetében nem mulasztott el viszonylag rövid határidővel közzétenni. Lehet, hogy kétféle demokrácia van: az egyiknek örülni kell, a másiknak nem.
Viszont Orbán másik szeméből most csak úgy sugárzik a nevetés: régi ellenfele, Renzi 40 %-os eredménnyel vereséget szenvedett egy népszavazáson és lemondott. Persze a közelmúltból ismerünk egy olyan népszavazást, ahol az aktuális miniszterelnök ugyancsak 40 % körüli eredménnyel vereséget szenvedett egy olyan ügyben, amelyhez elképesztő költségvetési pénzeket (szolid becslés szerint 17 milliárd forintot) rendelt, csak hogy a nép fogadja el ezt a menekültügyi rögeszméjét. Nem fogadta el. Ezt a miniszterelnököt azonban meg sem legyintette a lemondás gondolata. Hogyisne! Inkább bevisszük az Országgyűlésbe és ott alkotmányt módosítva fogadtatjuk el a rögeszménket. Pech, hogy ott sem sikerült. Akkor nem maradt más, mint a legdemokratikusabb megoldás: a kizárólag az általunk kinevezett tagokból álló úgynevezett alkotmánybíróság tizenöt tagjával hagyatjuk jóvá, azt, amire több millió magyar állampolgár nem volt hajlandó. Na, ez végre ment.
Egy demokráciában ennek már tényleg kellene következménye legyen, de épp fentebb írtam, hogy többféle demokrácia létezik. Ebben a miénkben ilyen következmények nélküli a demokrácia – nem úgy mint a demokratikusan kevésbé fejlett Olaszországban, ahol a politikusok jelentős tévedéseinek komoly politikai következménye van.
Viszont Orbán megszabadulhat Renzitől. Az olasz miniszterelnök ugyanis állandóan számonkérte rajta, hogy miközben az olasz adófizetők sok száz millió euróval szolidaritást mutatnak Mészáros Lőrinccel – mármint, hogy legyen neki mit kivennie osztalékként az EU-, és így olasz forrásokból felhizlalt cégeiből (tavalyról mintha 3 és fél milliárd forintra emlékeznék…) –, addig Orbán fityiszt mutat Renzinek a tízezerszámra Olaszországba érkező menekültek európai elosztásában való közreműködést illetően. Akkor most Renzi el, Orbán másik szeme meg nevethet.
