Minden elkötelezett európainak, jobb- és baloldalon egyaránt fel kell vennie a kesztyűt a populistákkal szemben. Ha nem tesszük, Magyarország a senkiföldjén találhatja magát, egy mind több fenyegetéssel és bizonytalansággal teli világban. És a populista szélsőjobb nem fogja tudni megvédeni az országunkat és a gyerekeinket.
Sokan sóhajtottak fel megkönnyebbülten a francia helyhatósági választás második fordulóját követően, hiszen az első fordulóban még a tizenháromból hat régióban vezető szélsőjobboldali Nemzeti Front végül egyetlen régiót sem hódított el. Marine Le Pen pártja végül nem lett befutó azért sem, mert a francia baloldal visszaléptette jelöltjeit, hogy elkerüljék a radikális populisták győzelmét.
Szerintem azonban nekünk, demokratáknak, nincs sok okunk az örömre. A franciaországi Nemzeti Front jó szereplése illeszkedik ugyanis egy egyre látványosabb és aggasztóbb európai trendbe, a populisták előretörésébe. Ezt láthattuk az osztrák tartományi választáson, ez történt a lengyel parlamenti választásokon, ez figyelhető meg Svédországban és ez a helyzet – immár hosszabb ideje – Magyarországon is.
A populizmus, a szélsőjobboldal megerősödése önmagában is aggasztó jelenségévé vált Európának, de ha hozzávesszük, hogy mindehhez egy következetes unióellenesség, az európai együttműködés, az uniós intézmények szétverésének szándéka társul, akkor láthatjuk csak igazán mennyire komoly a helyzet. A populisták ugyanis nemcsak megvalósíthatatlan programot ígérnek a választóknak, hanem egy széteső, darabjaira hulló Európai Uniót is.
Ebben a helyzetben válik a populisták zászlóvivőjévé a magyar miniszterelnök. Szavait hallgatva szinte már nem egy európai kormányfőt, az Európai Tanács, az unió legfontosabb döntéshozó fórumának teljes jogú tagját halljuk, hanem egy radikális párt megmondóemberét. A hétvégi Fidesz kongresszuson pedig a maga pőreségében vált láthatóvá, hogy – belpolitikai ellenfelek hiányában – a Fidesz és a miniszterelnök elsőszámú ellenségévé immár az Európai Unió, az európai gondolat vált. Nem a gyermekéhezés megszüntetésére, az oktatási esélyegyenlőtlenség csökkentésére, vagy éppen a szociális különbségek megfékezésére szólított fel a miniszterelnök, hanem a liberális demokráciák elleni küzdelemre. Nem az uniót kívánja újrateremteni, az együttműködést szorosabbra fűzni az európai államok vezetőivel, hanem szétverni mindazt, ami összetartja ezt a közösséget.
A dolgok mai állása szerint láthatunk egy komolyan veendő európai populista előretörést, egy a saját házifeladatával küzdő progressziót és egy önmagával számos kérdésben meghasonlott konzervatív oldalt. Az Európai Néppártnak is szembe kellene végre néznie azzal, hogy a populizmust nem tűrhetik meg saját soraikban, véget kell vetni az egyrészt–másrészt politizálásnak. Ha hosszú ideig halogatják a kemény döntések meghozatalát, könnyen válhatnak a populisták foglyaivá, ha nem azok már ma is. Ez pedig csak azt jelentheti: a Fidesznek és más populistáknak nem lehet helye az Európai Néppárt asztalánál. Nem lehet, hiszen amit a magyar kormánypárt sok éve tesz és mond, meghazudtolja nemcsak az oly sokat emlegetett közös európai értékeket, de az Európai Néppárt legfontosabb politikai céljaival is szembemegy.
Minden elkötelezett európainak, jobb- és baloldalon egyaránt fel kell vennie a kesztyűt a populistákkal szemben. Ha nem tesszük, Magyarország könnyen a senkiföldjén találhatja magát, egy mind több fenyegetéssel és bizonytalansággal teli világban. A populista szélsőjobb – köztük a magyar miniszterelnök – sem fogja tudni megvédeni akkor adott esetben az országunkat, a gyerekeinket.
