Pénteken hivatalosan is megkezdi elnöki tevékenységét Donald Trump. Sokan aggódnak a leendő elnök felkészületlensége, átláthatatlan pénzügyei, legalábbis furcsának nevezhető személyisége miatt. Az aggodalom az EU tagállamaiban különösen jól érezhető, mert az elnöki beiktatás közeledte az uniót nem találja jó állapotban. Ezek a fejlemények váratlanul látszanak érinteni az európai hagyományos eliteket. Pedig a jel évek óta ott volt a falon.
Donald Trump, a megválasztott amerikai elnök napokon belül átveszi a világ legbefolyásosabb politikusának hivatalát.
A nemzetközi sajtóban, internetes fórumokon cikkek, bejegyzések hosszú sorban aggódnak a leendő elnök felkészületlensége, átláthatatlan pénzügyei, legalábbis furcsának nevezhető személyisége miatt. Trump felbukkanása, és nagyon sokak számára váratlan győzelme az észak-atlanti térségben erősödő populista, sőt illiberális hullám erejének kézenfekvő bizonyítéka.
Az aggódók kórusába egyelőre csak óvatosan kapcsolódnak be a gyakorló politikusok, de a téma felvetődése során mutatott komor arckifejezésük elárulja, hogy sok jóra ők sem számítanak.
Az aggodalom az EU tagállamaiban különösen jól érezhető, mert az elnöki beiktatás közeledte az uniót nem találja jó állapotban. Kohéziója meggyengült, a Brexit képében megjelent a szétesés kísértete. A 2017-18-ban esedékes választások a populista, nacionalista pártok megerősödését ígérik. Az illiberalizmus jelenléte különösen itt, Európában érzékelhető. Trump felbukkanása mellett Putyin kavarása, a kavarás eszközei is több mint nyugtalanítóak. Kívül-belül csak a baj növekedése látszik.
Ezek a fejlemények váratlanul látszanak érinteni az európai hagyományos eliteket. Pedig a jel évek óta ott volt a falon. A most annyira aggódók azonban annak idején vállrándítással intézték el Orbán autokrata, illiberális államának lépésről lépésre való kiépítését. Mostanra persze már felkapták a fejüket, hogy Kaczynski az orbáni példát másolva alakítja ki az unió hatodik legnagyobb országában az illiberalizmus újabb bástyáját.
Különösen az európai keresztény-konzervatív pártok és vezető politikusaik aggodalmai képmutatóak. Tessék csak emlékezni: 2011-12-ben, amikor már mind egyöntetűbben szólt a kórus az Európai Parlamentben, és már a jobboldali nemzetközi sajtóban is Orbán az uniós alapértékektől való veszélyes eltávolodásáról, az Európai Néppárt (EPP) legfőbb gondja a romániai antidemokratikus tendenciák miatti aggodalom volt. Nem jártak el másképp az EPP-ben legbefolyásosabb német CDU/CSU legfőbb vezetői sem, Orbán korrupt, illiberális rendszerének fenntartását pedig az uniós források szakadatlan beáramlásával máig változatlanul finanszírozzák.
A populista illiberális erők most Trump kapcsán afelett örömködnek, hogy a többszörös milliárdos – aki adminisztrációja tagjainak vele hasonszőrű milliárdosokat, tábornokokat jelölt –„elitcserét” hajt végre, miként ezt a Fidesz is tette 2010-es (vagy 2014-es?) választási győzelme után. Egyébként is jól érezhető az izzadtságszagú erőlködés a magyar kormány megmondóemberei részéről, hogy az amerikai hatalomváltást és a magyarországi helyzetet valamifajta átfogó nemzetközi fordulat részeként lássák. Vajon így van-e?
Azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy az egyes európai országokban jelentkező illiberális tendenciának vannak egymásra hajazó elemei. Így Putyin, Erdogan és Orbán rendszerének egyaránt jellemzője az autokrata kormányzás, az ideológiai alapon való ellenségkeresés, és különösen a közpénzek átcsatornázása magánvagyonná. Ez utóbbihoz kiváló feltételeket teremt a kormányzás átláthatatlansága, illetve az intézmények patyomkinizálása. (Lengyelország – egyelőre? – kilóg ebből a sorból, ott a korrupció még nem vált a rendszer működésének legfontosabb jellemzőjévé.)
Orbán rendszere azonban abban eltér Putyinétól és Erdoganétól, hogy először vele bukkant fel a kendőzetlen illiberalizmus az EU egy tagországában. Ezen kívül az is csak rá jellemző, hogy Orbán az egész illiberális rendszert a közpénzek magánvagyonná alakítására optimalizálta. Az autoriter módszerek alkalmazásának is éppen ez a célja: semmilyen állami intézmény nem működhet Orbán és klikkjének érdekei és akarata ellenére.
Ez a bizonyíték viszont arra, hogy a Brexit nem tekinthető az illiberális fordulat részeként. Nagy Britanniában a jogállami intézmények rendeltetésszerűen működnek, kiüresítésük fel sem merülhet. Hogy ez mennyire így van, mutatja Boris Johnson 2016. december 2-i beszéde a Chatham House-ban, amelyben a brit külpolitika egyik fő céljának a jogállamon alapuló liberális rend (!) megőrzését és terjesztését tekinti. (Ezt különösen Szíjjártó Péter figyelmébe ajánlom, aki a lehető leglelkesültebben fogadta Johnson külügyminiszteri kinevezését…)
A brit esettel szemben azonban az Egyesült Államokban komoly aggodalmak vannak az illiberalizmus esetleges ottani térnyerése kapcsán. Kérdéses, hogy egy csaknem kétszázötven éves, jól bejáratott intézményekkel rendelkező demokrácia hogyan kezeli majd ezt a fejleményt, például a Trump megválasztásával ott is felvetődő kérdést, az állami és magánpénzügyek összekeveredésének („conflict of interest”) veszélyét.
2017 valóban kulcsévnek ígérkezik. Európa ma már nem csak az értékekről szól, amivel az átlagpolgár amúgy is keveset tud kezdeni, hanem az alapvetően azokon alapuló életformáról, a „the European way of life”-ról. Aki ezt, a jogállamot, az egyéni szabadságjogokat támadja meg, az egy az európaitól idegen életformát akar ránk kényszeríteni – az önkénynek alávetettséget, az ideológiai indoktrinációt (mit „kell” gondolni a nemzetről, kultúráról, a szomszéd népekről stb.), a bezárkózást a nemzeti határok mögé.
A múlt század harmincas évei óta a Nyugaton belül először állt elő ilyen helyzet. Az európai politikai kultúra örökségének, a francia forradalom vívmányainak a megvédése a tét. Ezek évtizedek óta nem látott mértékben állnak támadások alatt olyan autokraták, korrupt despoták részéről, mint Putyin, Erdogan és Orbán. Egyelőre pusztán remélhetjük, hogy az amerikai intézmények elég ellenállónak mutatkoznak majd.
A civilizációk összecsapása Európában csak most kezdődik: a liberális, 1789-es civilizáció és az azt lerombolni kívánó ellenforradalom között.