Minden elkötelezett európainak, jobb- és baloldalon egyaránt fel kell vennie a kesztyűt a populistákkal szemben. Ha nem tesszük, Magyarország a senkiföldjén találhatja magát, egy mind több fenyegetéssel és bizonytalansággal teli világban. És a populista szélsőjobb nem fogja tudni megvédeni az országunkat és a gyerekeinket. 

Sokan sóhajtottak fel megkönnyebbülten a francia helyhatósági választás második fordulóját követően, hiszen az első fordulóban még a tizenháromból hat régióban vezető szélsőjobboldali Nemzeti Front végül egyetlen régiót sem hódított el. Marine Le Pen pártja végül nem lett befutó azért sem, mert a francia baloldal visszaléptette jelöltjeit, hogy elkerüljék a radikális populisták győzelmét.

Szerintem azonban nekünk, demokratáknak, nincs sok okunk az örömre. A franciaországi Nemzeti Front jó szereplése illeszkedik ugyanis egy egyre látványosabb és aggasztóbb európai trendbe, a populisták előretörésébe. Ezt láthattuk az osztrák tartományi választáson, ez történt a lengyel parlamenti választásokon, ez figyelhető meg Svédországban és ez a helyzet – immár hosszabb ideje – Magyarországon is.

A populizmus, a szélsőjobboldal megerősödése önmagában is aggasztó jelenségévé vált Európának, de ha hozzávesszük, hogy mindehhez egy következetes unióellenesség, az európai együttműködés, az uniós intézmények szétverésének szándéka társul, akkor láthatjuk csak igazán mennyire komoly a helyzet. A populisták ugyanis nemcsak megvalósíthatatlan programot ígérnek a választóknak, hanem egy széteső, darabjaira hulló Európai Uniót is.

Ebben a helyzetben válik a populisták zászlóvivőjévé a magyar miniszterelnök. Szavait hallgatva szinte már nem egy európai kormányfőt, az Európai Tanács, az unió legfontosabb döntéshozó fórumának teljes jogú tagját halljuk, hanem egy radikális párt megmondóemberét. A hétvégi Fidesz kongresszuson pedig a maga pőreségében vált láthatóvá, hogy – belpolitikai ellenfelek hiányában – a Fidesz és a miniszterelnök elsőszámú ellenségévé immár az Európai Unió, az európai gondolat vált. Nem a gyermekéhezés megszüntetésére, az oktatási esélyegyenlőtlenség csökkentésére, vagy éppen a szociális különbségek megfékezésére szólított fel a miniszterelnök, hanem a liberális demokráciák elleni küzdelemre. Nem az uniót kívánja újrateremteni, az együttműködést szorosabbra fűzni az európai államok vezetőivel, hanem szétverni mindazt, ami összetartja ezt a közösséget.

A dolgok mai állása szerint láthatunk egy komolyan veendő európai populista előretörést, egy a saját házifeladatával küzdő progressziót és egy önmagával számos kérdésben meghasonlott konzervatív oldalt. Az Európai Néppártnak is szembe kellene végre néznie azzal, hogy a populizmust nem tűrhetik meg saját soraikban, véget kell vetni az egyrészt–másrészt politizálásnak. Ha hosszú ideig halogatják a kemény döntések meghozatalát, könnyen válhatnak a populisták foglyaivá, ha nem azok már ma is. Ez pedig csak azt jelentheti: a Fidesznek és más populistáknak nem lehet helye az Európai Néppárt asztalánál. Nem lehet, hiszen amit a magyar kormánypárt sok éve tesz és mond, meghazudtolja nemcsak az oly sokat emlegetett közös európai értékeket, de az Európai Néppárt legfontosabb politikai céljaival is szembemegy.

Minden elkötelezett európainak, jobb- és baloldalon egyaránt fel kell vennie a kesztyűt a populistákkal szemben. Ha nem tesszük, Magyarország könnyen a senkiföldjén találhatja magát, egy mind több fenyegetéssel és bizonytalansággal teli világban. A populista szélsőjobb – köztük a magyar miniszterelnök – sem fogja tudni megvédeni akkor adott esetben az országunkat, a gyerekeinket.

Karinthy Frigyes címbeli szellemes mondása jutott eszembe miközben olvastam Jean-Claude Juncker Navracsics Tiborhoz intézett, most nyilvánosságra került levelét. Nem lehet könnyű helyzetben a magyar uniós biztos, miközben egyszerre érzi magán a nyomást, hogy “védje meg” úgymond Magyarországot és közben azt is tudja – sőt a mandinernek idén ősszel nyilatkozta is – hogy a hazai jobboldalon egyedüliként maradt elkötelezett európai.

Hogyan is jutottunk el idáig: az történt, hogy az Európai Bizottság nyilvántartásba vette a Wake up Europe! című polgári kezdeményezést, amely siker esetén arra kéri a Bizottságot, hogy javasolja a hetes cikkely szerinti eljárás megindítását, vagyis annak a vizsgálatát, hogy a magyar kormány tiszteletben tartja-e az alapvető európai értékeket a működése során. Navracsics Tibor pedig levélben tiltakozott, hogy azon a kollégiumi ülésen döntöttek erről, amikor ő nem volt jelen, de annak a véleményének is hangott adott, hogy a benyújtott kezdeményezés jogilag sem megalapozott. Minderre pedig megérkezett Juncker levele, amelyben felszólítja a magyar biztost, hogy ne képviselje az Orbán-kormány politikai irányvonalát Brüsszelben, mert ez nem fér össze a munkakörével.

Ez a feladat megoldhatatlan lesz Navracsicsnak - uniós vezetőként ugyanis nem lehet egyszerre kint is, bent is lenni. Egy évi biztosi munka után viszont láthatóvá vált, hogy azok az aggályok, amelyeket már megválasztásakor sokan hangoztattak a fideszes politikussal szemben, igenis alaposak voltak: az egykori igazságügyi minisztert azzal a kifejezett szándékkal jelölte Orbán Viktor, hogy legyen előretolt bástyája a kormánynak Brüsszelben. Ezért nyilatkozta jelölésekor Navracsics, hogy szándékai szerint “az unióban Magyarországot, itthon pedig az uniót” képviseli majd. Már akkor láthatóvá vált, hogy teljesen félreérti a szerepét, hiszen az unió szabályai fehéren-feketén kimondják: a biztosok megválasztásukat követően leteszik az útlevelüket és működésük során nem országukat, hanem az unió egészének érdekeit kell képviselniük.

A mostani Juncker-Navracsics levelezés kapcsán az is nyilvánvalóvá vált, hogy különösen előrelátó, helyes döntés volt a bizottsági portfóliók kijelölésekor az állampolgári jogok területének elvétele a magyar biztostól. Navracsics ugyanis az első adandó alkalommal szembefordult azzal az uniós szabállyal, hogy a biztosok soha nem nemzeti érdekeket felvállalva lépnek fel a munkájuk során.

Gondoljunk csak bele: ha már egy kevés sikerrel kecsegtető állampolgári kezdeményezés nyomán levelezésbe kezdett Navracsics, mihez kezd, ha súlyosabb ügyek kapcsán kerül terítékre Magyarország? És mi lesz az a pont, amikor biztosi munkája során úgy érzi, elérkezett az idő arra is, hogy megmutassa, valóban ő az egyedüli elkötelezett európai a magyar jobboldalon? 

Orbán nem kizárólag Magyarország problémája. Ideológiája szövetségeseket szerzett Kelet-Európában, és van rá igény az európai radikálisok között is.

Minden terrorista migráns, csak az a kérdés, hogy mikor érkezett az unióba.

Ez nem a Nemzeti Front valamely franciaországi tüntetésén hangzott el és nem is a Jobbik elnökétől való. Ezt a kijelentést a magyar miniszterelnök engedte meg magának, amikor a minap a tekintélyes Politico hírportálnak adott interjút.

Tekintsünk most el attól a ténytől, hogy a kormányfő szavai nyomán a hosszú évtizedek óta a többségi lakossággal békésen együttélő egykori bevándorlók valójában alvó terrorista sejteket jelentenek-e? És azzal se foglalkozzunk, hogy a magyar történelem ezeregyszáz éve mit tanított nekünk a történelmileg folyamatos bevándorlásról és a sokszínű, sokgyökerű társadalmak erejéről. Mindössze annyit kérdeznék a miniszterelnöktől: hogyan magyarázza például az őslakos norvég Breivik baloldali diákok elleni utoyai mészárlását vagy a baszk terrorszervezet, az ETA terrorakcióit?

A kormányfő a napokban igazán formában érezte magát, mert a Kossuth Rádióban sugárzott interjújában annak a vélekedésének is hangott adott, hogy valójában az unió menekültpolitikája felelős a kontinensen a terror terjedéséért. De nem állt meg ezen a ponton: szerinte eljött az idő az uniós alapkérdések és a schengeni szerződés újratárgyalására is. A Fidesz vezetőjet emlékezteti kell arra nincs társadalmi felhatalmazása arra, hogy megkérdőjelezze akár az uniós alapértékeket, akár a schengeni szerződést. Magyarország hosszú történelmi utat járt be annak érdekében, hogy az európai államok közösségének teljes jogú tagja legyen, senki nem fordíthatja vissza erről az útról az országunkat!

A miniszterelnök szerint – aki magát a svájci Weltwoche című hetilapnak adott interjúban liberálisnak (!) nevezte - a liberalizmus Európában már nem a szabadságra koncentrál, hanem mindössze a "PC beszédmódra". Mondja ezt az a magyar politikus, aki kormányfői működése során egyrészt teljesen kiüresítette a szabadság fogalmát, másrészt viszont európai vezető társain a szabad vita lehetőségét kéri számon. Mikor is folytatott ő utoljára szabad vitát magyar politikustársaival, vagy akár csak nem a lakáj média képviselőivel?

Az interjú során végül beismerte azt is, hogy helyesen tekintik őt Európa számos pontján populistának. Sőt, szerinte a populizmus valódi jelentése az "emberek szolgálata". E tényben valóban egyetértünk, a kormányzás valódi értelme az ország szolgálata lenne. Mindezzel teljesen ellentétes azonban a Fidesz 2010 óta tartó országlása: semi mást nem látunk, mint tartós jövőfelélést, valamint az ország kivezetését a nyugati értékközösségből.

Orbán Viktor tőről metszett populistává vált, zavaros elmélkedései az unió jövőjéről és feladatairól mindössze egyvalamit mutatnak meg: milyen politika és politikusi hozzáállás jutatta Magyarországot mostani helyzetébe.

Rossz hírem van: Orbán már nem kizárólag Magyarország problémája. Ideológiája szövetségeseket szerzett Kelet-Európában, és van rá igény az európai radikálisok között is. A sors fintora lesz, ha az a magyar politikus kísérli meg országunk kivezetését az unióból, aki a rendszerváltás után a parlamentben még az európai uniós kérdésekben illetékes bizottságot elnökölte.    

"...a népvándorlás növeli a bűnözés veszélyét. Erről nem PC, politikailag nem korrekt beszélni, sőt a nyugati világ ezeket a tényeket nyíltan letagadja, de attól még tény: ahol Európában sok bevándorló van, ott jelentősen megnőtt a bűnözés, és romlott a közbiztonság, több a lopás, a rablás, a bántalmazás, a súlyos testi sértés, a nemi erőszak és az emberölés...."

(Orbán Viktor az Országgyűlésben 2015. november 16.)

Hogy az egyik korábbi, tekintélyes munkatársa által nemes egyszerűséggel "pénzmosodának" nevezett Századvég a felelős a miniszterelnök újabb nagyotmondó bakijáért vagy a gombamódra szaporodó más, kutatóintézetnek nevezett baráti és családi kifizetőhelyek valamelyike - mindegy is. A mondat az Országgyűlésben hangzott el és így szólt: "...ahol Európában sok bevándorló van, ott jelentősen megnőtt a bűnözés, és romlott a közbiztonság, több a lopás, a rablás, a bántalmazás, a súlyos testi sértés, a nemi erőszak és az emberölés...".

A mondat egy ország tekintetében biztosan valótlan: Németországra vonatkozóan. Nem akármilyen ország, mert ezidő szerint a legtöbb menekültet fogadja. Ott odafigyelnek arra, hogy egy kétségtelenül komoly társadalmi-politikai feszültségeket kiváltó helyzetben a polgárok véleményformálását megalapozott adatokkal segítsék. A német történelem kielégítő számú példával szolgál arra, hogy az elszabadult demagógia, hogy ne mondjuk uszítás, milyen romboló társadalmi hatásokkal járhat, hova vezethet. Ilyen példáknak a magyar történelem sincs híján, de Orbán Viktor láthatóan még nem ment keresztül a felelős államférfiaknak elengedhetetlen tanulási folyamaton.

A közelmúlt napokban kerültek nyilvánosságra a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal adatai a menekültek tömeges beáramlása és a bűnügyi statisztikai helyzet kapcsolatáról. Az adatokból levonható következtetések egyenesen a miniszterelnöknek vagy beszédíróinak is ajánlhatók. De Maizière német belügyminiszter szerint "a menekültek átlagban épp olyan gyakran vagy ritkán követnek el büntetendő cselekményeket, mint az összevethető helyi lakosság....Legnagyobb részük nem követ el bűncselekményeket, sokkal inkább védelmet és békét keresnek Németországban." Államférfihoz méltó, józan szavak.

Az adatok maguk is figyelemre méltóak: miközben a menekültek száma 2015-ben az év eleje óta több mint hatszorosára növekedett, az általuk elkövetett bűncselekmények száma ennél jóval kisebb arányban nőtt, amelyekből mindössze 16 % az erőszakos, 1% körüli a nemi szabadság elleni cselekmény. A cselekmények harmada ugyanis lopás, 34% más vagyon elleni vagy okirathamisítási ügy. Az elkövetők nemzeti hovatartozás szerinti összetétele is érdekes: több mint 50 % koszovói, albán, macedón, szerb (ők Európából érkezve aligha maradhatnak Németországban), miközben arányuk az összes menedékkérő között nem éri el a 30 %-ot.

Ez a helyzet Németországban, amely szám szerint a legtöbb menekültet fogadja. Nincs ok feltételezni, hogy a magyarországi vagy más európai országbeli helyzet különbözne ettől.

A 2015 elején a magyar kormány - és személyesen a miniszterelnök - által elkezdett uszítás a menekültek ellen, amelyet a szégyenletes, "nemzeti konzultációnak" nevezett tömegmanipuláció, majd a már nemcsak szégyenletes, de egyenesen a nevetségesség határát súroló plakátkampány követett, végülis elérte a Habony-Finkelstein duó által kitűzött célt: a magyar társadalom nagy részét sikerült a menekültek ellen fordítani. Ehhez minden manipulációs eszközt bevetettek, a közvéleménykutatások adatai szerint sikerrel. A miniszterelnök a korrupciós ügyek, a béna kormányzás miatt megtépázott népszerűsége csaknem visszaállt. A duó munkájának "eredményeképp" viszont a magyar mára Európa egyik lenézett nemzetévé, Orbán az európai szélsőjobb szimbolikus figurájává vált. Soha nagyobb sikert.