Karinthy Frigyes címbeli szellemes mondása jutott eszembe miközben olvastam Jean-Claude Juncker Navracsics Tiborhoz intézett, most nyilvánosságra került levelét. Nem lehet könnyű helyzetben a magyar uniós biztos, miközben egyszerre érzi magán a nyomást, hogy “védje meg” úgymond Magyarországot és közben azt is tudja – sőt a mandinernek idén ősszel nyilatkozta is – hogy a hazai jobboldalon egyedüliként maradt elkötelezett európai.

Hogyan is jutottunk el idáig: az történt, hogy az Európai Bizottság nyilvántartásba vette a Wake up Europe! című polgári kezdeményezést, amely siker esetén arra kéri a Bizottságot, hogy javasolja a hetes cikkely szerinti eljárás megindítását, vagyis annak a vizsgálatát, hogy a magyar kormány tiszteletben tartja-e az alapvető európai értékeket a működése során. Navracsics Tibor pedig levélben tiltakozott, hogy azon a kollégiumi ülésen döntöttek erről, amikor ő nem volt jelen, de annak a véleményének is hangott adott, hogy a benyújtott kezdeményezés jogilag sem megalapozott. Minderre pedig megérkezett Juncker levele, amelyben felszólítja a magyar biztost, hogy ne képviselje az Orbán-kormány politikai irányvonalát Brüsszelben, mert ez nem fér össze a munkakörével.

Ez a feladat megoldhatatlan lesz Navracsicsnak - uniós vezetőként ugyanis nem lehet egyszerre kint is, bent is lenni. Egy évi biztosi munka után viszont láthatóvá vált, hogy azok az aggályok, amelyeket már megválasztásakor sokan hangoztattak a fideszes politikussal szemben, igenis alaposak voltak: az egykori igazságügyi minisztert azzal a kifejezett szándékkal jelölte Orbán Viktor, hogy legyen előretolt bástyája a kormánynak Brüsszelben. Ezért nyilatkozta jelölésekor Navracsics, hogy szándékai szerint “az unióban Magyarországot, itthon pedig az uniót” képviseli majd. Már akkor láthatóvá vált, hogy teljesen félreérti a szerepét, hiszen az unió szabályai fehéren-feketén kimondják: a biztosok megválasztásukat követően leteszik az útlevelüket és működésük során nem országukat, hanem az unió egészének érdekeit kell képviselniük.

A mostani Juncker-Navracsics levelezés kapcsán az is nyilvánvalóvá vált, hogy különösen előrelátó, helyes döntés volt a bizottsági portfóliók kijelölésekor az állampolgári jogok területének elvétele a magyar biztostól. Navracsics ugyanis az első adandó alkalommal szembefordult azzal az uniós szabállyal, hogy a biztosok soha nem nemzeti érdekeket felvállalva lépnek fel a munkájuk során.

Gondoljunk csak bele: ha már egy kevés sikerrel kecsegtető állampolgári kezdeményezés nyomán levelezésbe kezdett Navracsics, mihez kezd, ha súlyosabb ügyek kapcsán kerül terítékre Magyarország? És mi lesz az a pont, amikor biztosi munkája során úgy érzi, elérkezett az idő arra is, hogy megmutassa, valóban ő az egyedüli elkötelezett európai a magyar jobboldalon?