Budapesten járt Cameron brit kormányfő, a magyar kormány pedig rendkívüli erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a látogatást egy európai pólusképzés sikeres kezdeteként láttassa. Sikeres vagy kudarcos volt akkor Cameron látogatása és valóban Európa erős emberévé (copyright: Heti Válasz) vált-e a magyar miniszterelnök?

Kár lenne tagadni, hogy manapság az unió kifejezetten rossz bőrben van, így nem véletlen, hogy a britek a maguk részéről többek között emiatt is szeretnék újragondolni a saját tagságukat a közösségben. Az EU-nak azonban szüksége van Nagy Britannia benntartására, hiszen politikai (ENSZ BT állandó tag), gazdasági és katonai súlya, globális jelenléte, az amerikaiakkal meglévő stratégiai partnersége mind-mind “kellenek” az uniónak, hogy ne gyengüljenek tovább a pozíciói a világban sem gazdasági, sem politikai értelemben. De persze nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a britek kilépése milyen hatással lenne a többi uniós tagállamra, nem kezdődne-e el egy dominó hatás az unión belül egy brit kilépés esetén? Mindezek miatt számos befolyásos tagállam – élükön Németországgal – sok mindenre hajlandó lesz a britek "megtartása" érdekében. Ez pedig azt is jelenti, hogy Cameron számos “stratégiai partnerre” számíthat az elkövetkező időszakban az unióban, nincs szüksége Orbán Viktor segítségére. Nem Magyarország lesz Nagy Britannia uniós tagságának megmentője, bármennyire szeretnék is ezt a magyar miniszterelnök és a kormánypárti megmondóemberek így láttatni.

Ezt támasztja alá az is, hogy a január eleji budapesti találkozót 2015 májusa, Cameron újraválasztása óta, már számos uniós országgal lefolytatott egyeztetés előzte meg, így többek között találkozó román és bolgár partnerével, sőt a korábbi és a mostani lengyel partnerével, hogy csak a kelet-európai találkozókat soroljam fel.

Miközben a négypontos brit reformjavaslatok első három pontja körül európai egyetértés látszik kibontakozni, a negyedik pont elfogadása szembemegy a magyar nemzeti érdekkel, hiszen a britek szándékai szerint az országukban munkát vállaló uniós polgárok számos juttatáshoz évekig nem férnének hozzá. Márpedig ez az unió négy alapszabadsága egyikének a szigorítását jelentené. Magyarország ezért ezt semmilyen körülmények között nem fogadhatja el. Több százezer magyar munkavállaló dolgozik jelenleg is Nagy Britanniában.  Túlnyomó többségük azért kényszerült elhagyni az országunkat, mert vagy nem jutott itthon megfelelő munkához, vagy nem kívántak együttélni az egyre nyomasztóbb Orbán-rendszerrel.

Ezeken a gyakorlati megfontolásokon túl azonban nem lehet a brit és a magyar kormányfő elvi okokból sem egymás stratégiai partnere.  A politikai rendszer szinte minden kérdéséről másképpen gondolkodnak ugyanis. Cameron egy olyan országból érkezik, amely szabadpiacpárti, multikulturális és nem utolsósorban a liberalizmus őshazája. Ezzel szemben Orbán egy a piaci folyamatokba rendre erőszakkal beavatkozó, a kulturális sokszínűséget tagadó vezető, aki immár évek óta kampányol Európa-szerte az illiberalizmus gondolatával. Nem lehetnek szövetségesei egymásnak márcsak azért sem, mert a brit külpolitika egészen mást képvisel, mint a magyar. Csak két sarkalatos pontként: Nagy Britanniát szinte megingathatatlan stratégiai szövetség fűzi az Egyesült Államokhoz és Európában talán a legkövetkezetesebb a putyini Oroszország elutasításában. Magyarországnak ezzel szemben az amerikai kapcsolatai, ha finoman fogalmazunk “kihívásokkal küzd”, Oroszországot pedig a miniszterelnök rendszeresen három legfontosabb partnere között emlegeti.

A kormányzat és lakájmédiájának izzadságszagú erőlködése, hogy mindezek ellenére, Cameron és Orbán erős szövetségét láttassa egyvalamire azonban rámutatott: Magyarország valójában híján van az igazi, befolyásos szövetségeseknek. A legfontosabb nyugat-európai országok közül a németeket és az osztrákokat már elveszítette, külügyminiszterének elképesztő stílusú beszólásai miatt a többi uniós országban sem állnak már szóba vele. Európa szerte nemtetszés és gyanakvás kíséri a magyar kül- és belpolitikát egyaránt.

A visegrádi országok, mint a kormányzati propaganda által emlegetett alternatíva, csak a mai dilettáns külpolitika számára mutatkozik annak. A visegrádi országokat mára olyan politikusok vezetik, akiket a populizmuson és az európai értékek tagadásán kívül semmi nem köti össze. Valós nemzeti érdekeik sok kérdésben mennek szembe egymással, elég csak az orosz kapcsolatokra, vagy az energetika területére gondolni. A visegrádi országok között hirtelenjében megtalált közös hang egy dologra hívta fel a figyelmet: ez a négy ország valójában nem osztja az uniót meghatározó értékközösség elveit, nem ismerik el az európai szolidaritás szükségességét. Sokan az unió meghatározó véleményformálói közül ma már eljutottak odáig, hogy kimondják: valójában elhibázott volt az unió keleti bővítése. Az Európai Unió ma – Orbán Viktornak és a visegrádi országok más rövidlátó politikusainak köszönhetően – megosztottabb, mint valaha.

A külpolitika mindig arról szól, hogy egy ország milyen nemzetközi mozgásteret képes teremteni a maga számára. Ez kiváló gazdasági teljesítménnyel, erős szövetségesekkel érhető el. Magyarország egyiket sem képes felmutatni. Hideg környezetre készülhet az országunk, amelyre enyhülést csak egy reménybeli kormányváltás hozhat.