Egyetlen tagország sem volt hajlandó támogatni egy Orbánék számára fontos ügyet, az orosz szankciókról való vitát, nem véletlenül. Vélemény.

Az Európai Unió nehéz helyzetéről mostanában sok szó esik, a durvuló stílusú európai közbeszédről is. Ebben kiemelkedő szerepet játszik Szijjártó Péter. Minősíthetetlen hangvételű nyilatkozatai – most éppen  luxemburgi kollégájának kocsmai hangon beszólva – bennünket itt Magyarországon a Fidesz pártszóvivőjeként tett kijelentéseire emlékeztetnek. Csakhogy ő most valami miniszterféle kellene legyen. Még mindig nem sikerült felnőnie a szerephez.

A nyári uborkaszezon kellős közepén például Szijjártó Péter terjedelmes interjút adott az Index újságíróinak. Az interjú sajnálatos módon alig váltott ki visszhangot, pedig az az egyik legfigyelemreméltóbb dokumentum Orbán Viktor úgynevezett külpolitikájáról, annak szakmai színvonaláról – ha lehet ilyenről egyáltalán beszélni.

Szijjártó az interjúban az orbáni külpolitika szinte valamennyi fontos kérdését érinti, leplezetlen nyíltsággal mutatva be a külpolitika művelésére való teljes alkalmatlanságát és azokat a károkat, amelyek ennek következtében Magyarországot érik.

Az interjút készítő újságírók azzal kezdték, hogy elvégezték Szijjártó kabinetjének munkáját, és összegyűjtötték az eseteket, amelyek a miniszter működésének egyik fő vonulatát adják: az úgynevezett beszólásokat. Sokatmondó, hogy Szijjártónak nem volt fogalma arról, hány partnerének szólt be (hatvan az interjú időpontjáig). Persze, ha meggondoljuk, hogy Szijjártó szerint egy külügyminiszternek az országát érő bírálat esetén nincs mérlegelési lehetősége, "egyszerűen vissza kell vágjon", akkor az egész miniszteri működését minősítő mondata – "én nem gondolkoztam semmin" – világos magyarázatul szolgál Magyarország nemzetközi kapcsolatainak helyzetére.

Hasonlóan cizelláltak a katasztrofális magyar–amerikai politikai kapcsolatok javítása érdekében tett lépései. Miután amerikai külügyi vezetők folyamatosan számon kérik a magyarországi jogállam példátlan leépítését, a korrupció minden képzeletet felülmúló szintjét, Szijjártó itt is az egyszerű megoldást választotta. Azt mondta Nuland államtitkárnak (a legmagasabb rangú amerikai külügyi vezető, aki még hajlandó Szijjártóval szóba állni), hogy "ne találkozzanak többet", mert ő csak "egyre dinamikusabban" visszautasítja az amerikai részről elhangzó "vádakat", ugyanis "biztos az ügyészség függetlenségében".

Ezek után jut el az interjú a "legszebb" részhez, az Oroszország elleni szankciók meghosszabbításának kérdéséhez. Emlékezzünk: Szijjártó, és a másik jeles külpolitikus, Budai Gyula visszatérően háborodtak fel, hogy a szankciók meghosszabbításáról az unióban a "brüsszeli bürokraták" "sunyi módon" döntöttek.

Mit olvasunk ezzel szemben az interjúban? A szankció-döntést nem a brüsszeli bürokraták, hanem a tagállamok képviselői – köztük természetesen Magyarország – hozták meg, ahol is a döntést "el kellett fogadni, ez volt az elvárás", mert "egyedül maradtunk"... "és a végén szépen mindenki elfogadta, hogy maradjon, mi is".

Itt azonban fel kell tenni fontos kérdéseket. Vajon összekapcsolódik-e Szijjártó fejében a két dolog: a példátlan hangvételű beszólások sora és az, hogy az unióban egyetlen tagország sem volt hajlandó támogatni egy Orbán és Szijjártó számára láthatóan fontos ügyet, az orosz szankciókról való vitát? Vajon hány további ilyen vagy hasonló esetben bizonyultak Szijjártó és furcsa előéletű diplomatái alkalmatlannak arra, hogy kivételesen esetleg nem a Fidesz és a családtagok, barátok és üzletfelek érdekeit, hanem a magyar nemzeti érdekeket a diplomácia módszereit alkalmazva szövetségépítéssel, befolyásos országok meghatározó beosztású vezetőivel baráti hangvételű konzultációk keretében jutassák érvényre? Vajon ki és főleg mikor válaszol ezekre a kérdésekre?

Az interjúnak a fent idézett "legszebb" részén túl van azonban egy legfontosabb része is, ez pedig a kvótanépszavazás valódi motívumáról való elszólás. Az újságírók kérdésére, kinek szól az a kampányszlogen, hogy "Üzenjük Brüsszelnek", Szijjártó ismét lefegyverző őszinteséggel ismeri be, hogy az személyesen Jean-Claude Junckernek szól. Igen, miatta kell népszavazni Magyarországon. Ezért indult be az európai politikatörténetben valószínűleg példa nélküli propagandahadjárat, közpénzégetés, mozgósítás.

Ha nem emlékezünk Juncker megválasztásának körülményeire, akkor nem igazán érthető ez a bizottság elnöke elleni vak gyűlölet. Elevenítsük csak fel!

Juncker, aki a konzervatív Európai Néppárt (megjegyzendő: Orbán pártja) listavezetője volt a 2014-es európai parlamenti választásokon, Orbán akarata ellenére lett a bizottság elnöke. Csak Cameron és ő nem támogatták. Az akkor épp újabb kétharmados választási győzelmét nyilván eufórikus hangulatban élvező Orbánt az MTI kérdezte, hogy megszavaznák-e Jean-Claude Junckert a bizottság elnökévé. Orbán válasza: „szó se lehet róla... A luxemburgiak részéről delegált európai uniós biztos Magyarországnak csak ártott az elmúlt időszakban. Miért is kellene nekünk egy Luxemburgból érkező európai biztost támogatnunk ezek után?” – tette fel a kérdést.

Igen, ez az ok. Ez Orbán eredeti hangja. Ez a jól ismert magatartás: ha támadják a felcsúti kisvasutat, akkor meghosszabbítjuk Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig. Igen, ha valaki Orbán akarata ellenére lesz az európai bizottság elnöke, akkor pillanatnyi nyugta sem lesz, sőt buknia kell(ene).

Ezért lesz népszavazás Magyarországon 2016. október 2-án. A kisvasút effektus miatt.