Miniszterelnök Úr! Ön Brüsszel! Egyetlen döntés sem születhet ott az Európai Tanácsban (Brüsszelben) az Ön jóváhagyása nélkül, miként ez tíz napja, brüsszeli lebukása nyomán kiderült. Ön a tanácsterem zárt ülésén, amint ezt dokumentum igazolja, egyetértett a kötelező kvótákkal, majd kommunikációs fullajtárjainak trükkjeivel ezt az egyetértést megpróbálta letagadni!

Amikor a miniszterelnök egy év elteltével külpolitikai mérlegkészítésre rendeli a nagyköveteket, két kérdést érdemes feltenni:

• nagyobb biztonságban van-e az ország az egy éve folytatott külpolitika nyomán, és
  
  
• nőtt-e ebben az időszakban az ország tekintélye, megbecsülése a világban?
  
  

Az én válaszom az, hogy nem, az ország nincs nagyobb biztonságban, mert szövetségesi kapcsolatai egy romló nemzetközi környezetben gyengültek, Magyarországnak nincsenek erős, befolyásos szövetségesei. Az ország nemzetközi tekintélye pedig 60 éve (!) nem volt ilyen alacsonyan. Orbán és - sajnos - Magyarország az európai kohéziót gyengítő szereplő szinonimájává vált, mára az antihumánus, az európai értékeket tagadó politika jelképe. Éppen végszóra érkezett az illiberális államot megjelenítő bőrfejűek akciója az alapvető állampolgári szabadságjogok gyakorlásának  megakadályozására, bemutatva országnak-világnak, hogy amilyen illiberális az ország külpolitikája, pontosan olyanok a belpolitikai viszonyai is. Arról pedig, hogy a mértékadó nemzetközi közvélemény hova helyezi el Orbánt, jelzi a nagyon tekintélyes The Economist 2015. december 12-i címlapja, ahol  Donald Trump és Marine Le Pen társaságában ábrázolják, az emberek félelmeivel játszó populistaként.

Trump, LePen, Orbán - félelemre játszanak

Orbán egy éve a nagykövetek előtt tartott beszédében Németországot, Törökországot és Oroszországot jelölte meg a magyar külpolitika vezérlő csillagjaiként. Mostani évértékelőjében ezt a kijelentését megerősítette. Az eltelt egy év azonban ezt az egyébként  teljesen légbőlkapott igazodási rendszert semmiben nem erősítette meg. A tények, mint azt immár régóta tudjuk makacs dolgok, és azok azt mutatják, hogy a magyar-német kapcsolatok szinte soha nem látott mélységben vannak. Orbán a morális imperializmus képviselőjének, minősítette Angela  Merkelt, a kancellár  antitéziseként állítva be magát. Törökországgal, a menekültválság egyik kulcsországával az elmúlt egy évben Magyarországnak semmilyen a válságcsökkentés érdekében fellépő kapcsolata nem volt, amit pedig egy privilegizált partnerség esetén több mint természetesnek kellene tekinteni.  Annál szorosabbnak látszik viszont a magyar-orosz kapcsolat, amelyben a legmarkánsabb friss miniszterelnöki kijelentés - az orosz energiaszállítások nélkül az ország életképtelen lenne - többet elmond e viszony jellegéről, az ország biztonságában játszott szerepéről, mint több elemző tanulmány.

Megdöbbentő állapotban vannak ezzel szemben a magyar-amerikai kapcsolatok: az amerikai felső vezetés (elnök, alelnök, külügyminiszter) az elképesztő mennyiségű közpénzt elégető washingtoni  lobbizseni, Connie Mack működése ellenére évek óta látványosan kitér mindenfajta találkozó (miniszterelnöki, külügyminiszteri) elől. Magyarországot egyszerűen megbízhatatlan szövetségesnek tartják. Pedig a miniszterelnök által is romlónak tekintett általános nemzetközi biztonsági környezetben a NATO-tagságból eredő amerikai védőernyő akár gyorsan aktuálissá válhat. Ezen a lesújtó leltáron nem csodálkozhatunk, ha maga a miniszterelnök jelenti ki, hogy jobban érzi magát Kazahsztánban, mint a nyugati szövetségesek között.

A külügyminiszter elmúlt egy évi szereplése párját ritkítja nemcsak a magyar, de a nemzetközi diplomáciatörténetben is. Negatív példaként egyszer talán még tanítani is fogják. Szijjártó Péter súlyos szereptévesztésben van. Még ma is pártszóvivőnek tekinti magát, akinek legfontosabb feladata, hogy éles hangon szóljon be a politikai ellenfeleknek. A külügyminiszter - és a jelek szerint főnöke sem - ismerte fel, hogy a nemzetközi közegben nem a kapcsolatok durva hangú nyilatkozatokkal történő rombolása a feladata, hanem az ország kapcsolatainak építése, tekintélyének növelése. A külügyminiszter tisztségére nyilvánvalóan alkalmatlan, már régen távozni kellett volna hivatalából. Hozzánemértésének friss példája: a tallinni nagykövetség pénzhiány okán való bezárása 2014-ben, majd 2016-ban a wellingtoni nagykövetség megnyitása egy Fidesz-káder kedvére - 400 millió forintért.

A külügyminisztérium házatáján azonban ennél sokkal súlyosabb fejlemények is vannak: az elhíresült  Questor-ügy, Kiss Szilárd ügye, a svájci bankár-nagykövet és ezek, nyilvánvalóan a jéghegy csúcsaként való összekapcsolódása a minisztérium átláthatatlan kinevezési és finanszírozási gyakorlatával. Mindez komoly gyanakvásra ad okot a minisztérium működésével kapcsolatban. Ezért is várom, hogy a külügyminisztérium mielőbb hajtsa végre a független magyar bíróság jogerős ítéletét és végre hozza nyilvánosságra, hogy ki és milyen kvalifikációk alapján kapott kinevezést magyar külképviseletekre. Az elképesztő, hatástanulmányok nélküli, teljesen  átgondolatlan  képviseletnyitási láz, a külügyi költségvetés felduzzasztása is jelzik, hogy itt a  haveri-üzleti kör kifizetése, megjutalmazása zajlik. Az adófizetők költségére. A keleti nyitás (a muszlimellenes uszítások miatt is) teljes kudarca, a működőtőke-mérleg katasztrofális számai csak aláhúzzák a külpolitika sikertelenségét.

Még az Orbán Viktortól megszokott képmutatást ismerve is megdöbbentő volt a február 28-i  évértékelőjében elhangzott "Brüsszelezés". Ehhez hasonló produkcióját utoljára a 2015 januári Charli Hebdo-merénylet alkalmával láttuk, ahol nem átallott odanyomakodni a sajtószabadság, a köztársasági gondolat mellett tüntető európai államférfiak közé.

Most, amikor Orbán az európai kohéziót immár csaknem végzetesen gyengítő politikus jelképévé vált, amikor jelentős részben az ő közrehatása miatt az unió komolyan veendő tagországai már egy többek között Magyarország nélkül alakuló mag-Európa tervén dolgoznak nem szégyelli  évértékelő beszédét a "Hajrá Európa" felszólítással befejezni, miután beszédének felét jószerivel a "Brüsszel" elleni uszításnak szentelte.

Van azonban itt valami, amiről soha nem beszél, állandóan elsumákolja a választ:

Miniszterelnök Úr! Ön Brüsszel! Egyetlen döntés sem születhet ott az Európai Tanácsban (Brüsszelben) az Ön jóváhagyása nélkül, miként ez tíz napja, brüsszeli lebukása nyomán kiderült. Ön a tanácsterem zárt ülésén, amint ezt dokumentum igazolja, egyetértett a kötelező kvótákkal, majd  kommunikációs fullajtárjainak trükkjeivel ezt az egyetértést megpróbálta letagadni!

Ez a kettős beszéd az egyik oka annak, hogy Európa ügye ma nem áll jól. Ez az oka annak, hogy nemzetközi tárgyalásokon a magyar miniszterelnökkel szemben ma már semmiféle bizalom nincs, mert a szava értéktelen. Ez az oka annak, hogy Magyarország élén a legsürgősebb változásra van szükség, hogy az ország visszanyerje hitelét, és a neki történelmi útja alapján járó helyét Európa mag-országai között. Csak ez biztosíthatja az ország polgárainak biztonságát és jólétét a közvéleménykutatások időhatárain túli időszakra is - ami láthatóan Orbán Viktor politikai cselekvését irányítja.

Az ország élén a változás eléréséhez a lehető legszélesebb nemzeti összefogásra van szükség, ami jobb és baloldalt, fővárost és vidéket egyaránt magában kell foglaljon. Az unióhoz tartozás ugyanis jobb és baloldal számára alternatíva nélküli korparancs. Magyarország magára hagyatva egy mind több veszéllyel teli nemzetközi környezetben, ahová Orbán politikája akarja kényszeríteni, csak a magyar történelemből jól ismert kudarcok sorozatát szaporíthatja. Ismét egy magát jobboldalinak maszkírozó politikus vezetésével.